KIÁLTÓ SZÓ

Mai imám során felkiáltottam az Úrhoz látva azt, hogy az emberek és még a keresztények sokasága is elfordul az Istentől, és bálványaik előtt borulnak le minduntalan. Egy találó mondat jutott eszembe. A megváltás nem apró pici pöttyös labdákon keresztül érkezik hozzánk. És a foci csak egy kicsiny része a sátáni stratégiának.

Ima alatt úgy éreztem magam, mint egy vihar előtti csendben. Itt a nyár és a hívők elfeledkeznek arról, hogy mit is kellene tenniük. Az emberek elhagyják posztjaikat, süketek lesznek a hallásra és némák a szólásra. A FRONTVONAL KEZD KIÜRÜLNI és az ellenség szinte akadály nélkül nyomul előre és foglalja el Magyarország területeit.

Eszembe jutott egy pár nappal ezelőtt az Úrtól kapott álmom, amiben ugyanezt a kiáltást éreztem fellelni. Éreztem, hogy ma van a kihirdetésének az ideje.

Egy többszintes ház valamelyik felső emeletén tartózkodtunk huzamosabb ideig. Imádsággal, közbenjárással töltöttük az időnket. Tudtam, hogy többen voltunk férfiak és nők is. Ima közben egymást is támogattuk, segítettük. Eközben többször kimentem az erkélyre, mert állandó szirénázás hangja hallatszott a településen, városban. Olyan volt, mintha siratókórus hangja, mert rengeteg sziréna szolt egyszerre, minden felől. Sok helyen láttam, tüzeket, amik olyan emésztő tüzek voltak. Láttam, amint mindenfele füst gomolyog. A tűzoltókocsik eszeveszett tempóban rohangáltak az egyik helyszínről a másikra. Az emberek látszólag nyugodtak voltak, úgy bolyongtak, össze vissza, mint a zombik, mint az élő halottak, érzések és érzelmek nélkül. Érezhető volt a varázslás ereje rajtuk, ami vakságot okozott. Fura kontrasztja volt az egész jelenetnek. 
Az erkélyről visszamentem a többiekhez, sírva mondtam el a látottakat és csak azt hajtogattam, mély megrendüléssel, hogy imádkozzunk, imádkozzunk. Ez többször is megismétlődött. Többen, és én is kezdtünk elfáradni, behúzódni egy sarokba, de ekkor az egyik testvérnő kedvesen, de határozottan azt mondta, hogy: "MÉG NEM AZ ALVÁSNAK ÉS A PIHENÉSNEK AZ IDEJE VAN!„

Megerősödve tovább folytattuk a közbenjárást, a harcot, a prófétálást.
Közben ez a testvérnő valamiféle ellátó csomagokat is osztogatott, jó tanácsokkal együtt. Ez is szükséges volt az elinduláshoz. A belső sírásom egész idő alatt nem szűnt meg, fájdalommal töltött el mindaz, amit láttam, és további imádkozásra sarkalt.
Amikor utoljára kiléptem az erkélyre, oldalra tekintettem és láttam, hogy egy nagyon magas épület (felhőkarcoló) teteje hirtelen lángba borul, hatalmas füst gomolygott. Ezt megelőzően csak kisseb épületeket láttam lángba borulni. Fentről letekintve észrevettem, hogy ide már csak egy kisebb piros terepjáró autó érkezik (tűzoltó parancsnoki), de csak a helyszínt tudta felmérni, mert olyan kocsi, ami oltásra is alkalmas nem volt a rengeteg tűzeset miatt. Itt a tűz valahogy kialudt, de a lángokban a legfelső szintek teljesen megsemmisültek, csak az elüszkösödött csonkok füstölögtek. 

Az eset után visszaléptem az erkélyről, tájékoztattam a bent lévőket és mindenki felszerelkezve az útjára indult.

 
Lent az alsó szinten, amikor az utcára kiléptem, hirtelen vissza kellet lépnem, és egy vastag kabátot kellet magamra venni. Kint a poros utcákon nem volt hideg, sőt inkább nyárias meleg. A kabát olyan ezüstösen fehér, steppelt un. paplankabát volt, de ahogy kiléptem nem izzadtam benne. Rájöttem, hogy ez egy VÉDELMI FELSZERELÉS (tűzálló ruha) volt a kint lévő tüzek (ítélet) miatt. Az emberek üszkösödött ruhákban bolyongtak össze vissza. Tudtam, hogy oda kell menni hozzájuk a bennem lévő üzenettel, Krisztussal, amíg nem késő és teljesen el nem égnek a bűn ítéletében.

Egy igei kiáltás van bennem és ez az

Ézsaiás 62: 6-7 versei:

„Falaidra Jeruzsálem őröket állítottam. Soha ne hallgassanak, se nappal, se éjjel! Ti akik az Urat emlékeztetitek, ne legyetek némák! Ne engedjétek, hogy néma maradjon, amíg helyre nem állítja, és dicséretének helyévé nem teszi Jeruzsálemet a földön.”

Álljunk rá erre az igére amíg nem késő!

2016. 06. 24.

Such Attila