2011. szept. 24.-én írtam a naplómba:

 

Éjszaka álmodtam azt, hogy egy szülőágyon fekszek, amit már korábban is álmodtam egyszer, de ott csak annyi volt, hogy óriás méretű bébi volt a hasamba.

Most viszont szültem,vagyis fájásoknak kellett volna lennie, kb. reggelre kellett volna megszülnöm, de egyszercsak minden kitolási szak nélkül óriási csapódással kibuggyan a baba belőlem, de mint amikor a csatornából ömlik a víz, olyan erővel zúdult ki a magzatvíz először, de aztán vele együtt a baba is.

Nem esett le, de a nővér sikított, mert mindene olyan lett, és hirtelen megijedt, kért segítséget. Nem várt módon érkezett meg ez a baba.

Még nem is kértem rá igét, de érzem, hogy ez az a folyamat,amibe vagyunk. Megszületni látszik Isten munkája, egy „szellemi gyermekem”.

Örülök ennek, remélem, hogy áldással lesz az emberekre. És azt kívánom, hogy mostmár ez a baba növekedjen gyorsan.

Köszönöm Istenem.

 

 

2013. február 27.-én írtam:

 

Az Úr ma is beszélt velem a személyes dolgainkról, az életünkről. Jó, hogy szól velünk kapcsolatban is, ez megnyugtat.

Az elmúlt időszakban Isten megtanított bennünket arra, hogy teljesen az Ő igéjére alapozzuk az életünket, az Isten kinyilatkoztatott igéjére építettük az életünket és nem mások véleményére. Sokszor voltunk olyan nyomások alatt a testvéreink által, vezetőink által, amely nyomások el akartak bennünket távolítani Isten vezetésétől.

Elvárások voltak, amelyeknek meg kellett volna felelnünk, akkor lettünk volna jó keresztények. De bennünket ezekben a kemény helyzetekben Isten megtanított teljesen Tőle függni. Meg kellett nagyon tanulnunk nem emberek tanácsaira hallgatva lépni, meg kellett tanulnunk nem a vezetőink befolyására indulni, meg kellett tanulnunk nem a keresztény világ normái és elvárásai alapján élni az életünket, hanem Istennek engedve.

A vezetőink jó, bölcs tanácsai helyett, Isten akaratát választani akkor, amikor az életünk volt kockáztatva. Hiszem, hogy mindvégig bent maradtunk Isten akaratába, de azt is tudom, hogy nem mindig jól reagáltunk le helyzeteket, én a magam részéről nem tudtam mindig Dávid módjára reagálni Saul kihívásaira és üldöztetéseire.

 

 

2013 februárjában így szólt hozzám az Úr ismét a muskátlikon keresztül.

 

Szellemben te voltál ezek a muskátlik – mondta. És figyelj jól! Most itt a válasz a vallásos vádakra! Addig voltál egy gyülekezetben, ameddig kaptál táplálékot, ellátást, napfényt és szellemi jó időt, amíg ott szellemi nyár volt, csakúgy ahogy a muskátlikkal is történik, nyár végén el vannak rejtve, hogy meg ne fagyjanak.

Így amikor már számodra veszélyes lett volna a klíma, szellemi tél közeledett, akkor elrejtettelek. Ez az elrejtés gyakran hideg és sötét helyen volt, de ezeken a helyeken a gyökereidet kellett erősítened. Víz, fény nélkül itt lehullanak a levelek, meghal, aminek meg kell ezen az elrejtettség helyén.

Ez a hely nem a virágzás, nem a szépség, nem a tündöklés, nem a jólét és nem a kapcsolatok helye volt, hanem a gyökérzet erősítésének a helye, a túlélés helye.

De most újra előveszlek és kiültetlek, új cserepet kapsz, új tömlőt és új helyet. Eljött a szellemi tavasz, újra jönnek a hajtások, lehet metszeni őket és nevelgetni.

Mostmár nem új gyülekezetbe viszlek,- mondja a Szent Szellem, hanem AZ ELHÍVÁSODBA HELYEZLEK. Kiültetés és a tavasz jön. VÉGE AZ ELREJTETTSÉGNEK! Nem lesz több elrejtettség! Nem lesz több szellemi tél!

 

Hát ennyi volt ma az Úr beszéde hozzám, (illetve ez a publikus része)  erőteljesen jött, és nagyon reménykeltő. Szeretem a szavait! Köszönöm Uram!